2014. július 13., vasárnap

Part 2. Szerzemények a Nyári leárazásból :)



Nah Hello!

Két napja volt a névnapom :) és a hétvégén megünnepeltük anyuékkal egy kirándulás keretében! Nagyon jól éreztem magam a szüleimmel ( a világ legcsodálatosabb emberei ) , sétáltunk, és étterembe is mentünk ( természetesen más apropóból is), de az egyik kedvenc kajámat ettük : halászlé! Sikerült is belőle bezabálnom :) no de nembaj, már lenyugodott a gyomrom...

Néha mohó vagyok, ami az evést illeti, de  vásárláskor is elszokott fogni az őrület. 
Említettem, hogy fogok még vásárolgatni, mert most már javában tartanak a leárazások és az utolsó heteket éljük... Mivel a névnapom közelgett, így kaptam ajándékot  és zsebpénzt is, amit ismét nagyjából a Zarában költöttem el...de a Bershkában is becsúszott ez az amaz :)

Lefotózgattam ezeket a darabokat is! Nekem nagyon tetszenek, és ismét úgy válogattam, hogy az őszi, de akár a téli outfitjeimbe is bele tudjak építeni bizonyos darabokat, amiket sikerült megszereznem!
Nos azt hiszem az elkövetkezendő időkben nem fogok sűrűn ruhát vásárolni, ugyanis, most tényleg szép számmal sikerült beszereznem számomra különleges darabokat, maximum akkor, ha utánam fog kiáltani és jajveszékelni egy egy egyedi darab, hogy VIIIGYÉÉL HAZA :) de remélem nem sűrűn lesz ilyen, mert anyagilag leapadtam és helyhiányban is szenvedek :)


Először is a polókról!
Szval ezt a 3 polót a Bershkából szereztem, ugyanis volt egy magassarkú, amit nemrégen kaptam onnan, de nekem nem tetszett, tehát tudtam, hogy úgysem fogom felvenni soha ebben az életben, ezért visszavittem és az árért beválthattam másra...nos a cipő pontosan annyiba került, mint ez a 3 poló :) úgyhogy jól jártam, mert én szeretem ezeket a hosszított fekete alapon mintás polókat, jól kitudom használni, és a hüvősebb időben  is leggingsel és zakóval hordani :)

BERSHKA








Ez a polócska pedig annyira puha, de annyira nagyon eszméletlenül finom isteni PUHA, hogy azt ki se lehet fejezni :) annyira kellemes viselet...:) nemtudtam otthagyni...már egy ideje szemeztem vele. 
A mintája nem egy extra, de egyszerű és nagyszerű!

ZARA






ez a zöld kis tank top a kezembe akadt és úgyvoltam vele, ohogy elhozom, mert nincsenek ilyenjeim és úgy voltam vele, hogy jó lesz valami alá :) igaz nem fekete fehér vagy bézs, de gyönyörű türkiz színe van.

Pull & Bear 


Sajnos a kép nem adja vissza ennek a felsőnek a gyönyörű mélytűrkiz sellős óceán színét, de gyönyörű és kellemes anyagból is van! Abszolut kihasználható, elegáns darab és mindezek mellett szerintem nagyon passzol hozzám. 

 ZARA


Halvány rózsaszín kardigán! Régóta vágytam egy ilyenre. Ennek a színe és az anyaga is szuper! Remekül lehet passzintani ruhákhoz és top szoknya kombinációhoz, de akár nadrághoz is természetesen :)

ZARA



Nah Én ezeket a mellénykéket a sok gyöngyöcskével és flitterrelcsak egyszerűen HÁREM mellénynek hívom. Volt egy másik, ami szintén nagyon tetszett, de egyrészt rájöttem, hogy ez a kék jobban illik hozzám, mert az ezüstös fémes metálos volt, illetve egy darabot sem leltem az üzletben már :) Így erre esett a  választásom! Remekül feldob egy sima, egyszerű inget, vagy polót:) Igazi csecsebecsegiccsecske!

ZARA







És utoljára pedig íme itt van a pöttyös szoknyácska, amit már hónapokkal ezelőtt kinéztem...és áhítoztam rá. Most végre az enyém! Szerintem szuper csinos romantikus darab!

ZARA


Annyi jó cucc van basszus!  Tudom nemlehet minden az enyém :(( nem is vagyok telhetetlen, csak szeretek csinos lenni :) Nos.....Ha tehetitek és van kedvetek, menjetek nézzetek szét! Remélem mindenki megtalálja a számára legjobb kincseket!! Pusziii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése